6.gif 7.gif
   
 
Közgyűlés
2008 Dec 28 -n beküldte: forte4x4
A klub éves közgyűlésének idén, a zalaegerszegi Vándor Vigadó ad helyet


Változás!
2008 Nov 18 -n beküldte: forte4x4
Kedves Sporttársak!

Rajtunk kívülálló okok miatt sajnálattal közöljük, hogy a ZYMA Trophy és az V.Nemzeti 4x4 Trophy Bajnokság 6.futama, november 29-én elmarad.
Különböző erdészeti okokra hivatkozva olyan lagymatag, minden izgalmat nélkülöző útvonalat kínáltak számunkra, hogy azt mi nem fogadhattuk el. Hagyomány nálunk, hogy kizárólag színvonalas, és engedélyezett versenyeket szervezünk, és nem megyünk bele kalózkodásba. Az erdészet jelenlegi, Somogyvár-Öreglak környékére vonatkozó útvonalajánlata maximum egy unalmas mezőkerülgetős rövidke kirándulásra lett volna elég, így ezt megköszöntük nem kérjük.
Új terület és útvonal szervezésére viszont kevés a hátralévő két hét, ezért döntöttünk a verseny elhalasztása mellett. Korrektebb lett volna az erdészettől ha korábban,az egyeztetési szakaszban közli egyre bővülő tiltó listáját, akkor lett volna időnk új helyszínt találni.
Ha az erdészet Nagyságos Mindenható Urai is úgy akarják, akkor 2009-ben sikerül olyan útvonalat kialkudnunk, ami megfelelő színvonalú rendezvényre alkalmas lesz.
üdv, Geli / LOCO 4x4 /
Sajnálattal vesszük tudomásul a fentieket. Az egyre szigorodó és nagyon sokszor rosszul értelmezett törvények,a szervezetlen és semmivel nem törődő,mérhetetlen környezeti és gazdasági károkat okozó duhaj bandák elleni harc áldozataivá váltunk akaratunk ellenére. Tény hogy egyre nehezebb,helyenként már lehetetlen jogszerű és megfelelő színvonalú trophys rendezvényt szervezni. Sok éves probléma nélküli múlttal rendelkező, nagyszerű versenyek kerültek ebbe a csapdába. Elég egyetlen terepjárózás ellenes személy,megfelelő beosztásban, hogy teljesen ellehetetlenítse a szervezők helyzetét.
Kérjük versenyzőink megértését. Mi a továbbiakban is gőzerővel azon dolgozunk hogy a 4x4 trophy sportot a nehézségek ellenére is életben tartsuk.
Következő bajnoki futam 2008.december 12-13. Csatka.
M.T.E.Sz. vezetősége

További infó napokon belül a magyaroffroad.hu fórumban!


4x4 Trophy bajnokság 5. futam
2008 Oct 29 -n beküldte: forte4x4
2008.11.14.-15.-én rendezzük a 7.Nemzeti 4x4 Trophy Bajnokság és az I. Rainproof Kupa következő,ötödik futamát.
A Tápiószentmártoni Önkormányzat és a bázisnak helyet adó Kincsem Lovaspark támogatásásval.
A bajnoksággal együtt kerül lebonyolításra a II.Tápió Trophy.
Helyszíne: Tápiószentmárton
Bázis: Kincsem Lovaspark
A bajnoki futam lebonyolítása a szabályzat és versenykiírás szerint történik.
Előnevezés 2008.11.11.-éig:
e-mail: info@magyaroffroad.hu
Info:
Pálfi Zsolt 30-9296894
Szállás:
Ruzics Szabina 30/458-1379
Mivel a rendezvénnyel egyidőben Hurka Fesztivál is lesz a helyszínen,szállásokat minél előbb foglaljátok le!

Várunk szeretettel minden trophy versenyzőt és rajongót!


Erdőkerülő és Buckajáró verseny
2008 Oct 22 -n beküldte: forte4x4
A hétvégén.2008.10.24.25.-én.
Gellénházán.
Rendező a Gellénházi Terepjárós Egyesület
További info:www.4runners.hu


Bemutatkoztunk a fővárosban!
2008 Sep 16 -n beküldte: forte4x4
Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre az első hazai Off-road Show a Papp László Sportarénában.
Terepjárós szövetségünk is meghívást és lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Megpróbáltunk ezzel a maximális kihasználással élni.
Majd 13000 négyzetméteren mutathattuk meg az off-road sportot. A klubok betekintést engedtek munkájukba. Lehetőséget kapott mindenki bemutatni autóját,eredményeit. A magyar terepjárós élsport képviselői pedig látványos bemutatókkal csalogatták a kerítésen kívül és belül álló nézőket az Extrém Parkba.
Természetes hogy a látványosság mellett a szakmai munka is teret kapott,ha nem is követte oly érdeklődés ezeket a nyilvános konferenciákat mint azt előre vártuk.
Mégis jó lehetőséget teremtettünk a magyar szervezett !!! terepjárós társadalom különböző szegmensei közti párbeszédre.
A három nap alatt több alkalommal különböző témákban ültünk le egymással beszélgetni -nem kizárva a nyilvánosságot sem - a közös problémáink,gondjaink megbeszélésére,megoldására. Közös célként határoztuk meg együttes tenni akarásunk a magyar terepjárós társadalomért,és az off-road sport jövőjéért .
De amint lenni szokott az örömbe üröm is vegyült. Hisz ami az egyik fő cél volt az első Off-road Show létrehozásának, alapot és lehetőséget teremteni a terepjárós társadalom és a hivatalos szervek a felsőbb vezetés közös konferenciákon való egyeztetéseknek a lehetőségekről,az engedélyezési eljárások egyszerűsítésétől az érdekképviseletek hatékonyságának javításáig.
Sajnálatos tény viszont az hogy a meghívott tárcák és hivatalok illetékesei különböző okokra hivatkozással elutasították ,vagy egyszerűen válaszra sem méltatva kezdeményezést , nem jelentek meg,vagy ha megjelentek is nem hivatali minőségükben.
Valószínűsíthető hogy felső vezetésünk nem tudja felmérni az egyre növekedő terepjárós társadalom súlyát,nem tájékozódnak a mobilizáció fejlődésének ezen irányának robbanásszerű növekedéséről.
Talán nem meri senki felvállalni a tényt hogy centralizálódó társadalmunk embere egyre jobban vágyik vissza szabad idejében a "háborítatlan" természetbe. Ehhez pedig az autó gyártók palettájukon egyre több lehetőséget kínálnak erre. Miért Ők azok akik fel tudják mérni ezt ?! Mert odafigyelnek az emberek igényeire,amit a megválasztott,kinevezett felelősökről nem mondhatunk el. Azok az itt-ott funkcióban lévő a társadalom által eltartottak kiknek a legalapvetőbb dolga lenne az érdekeink képviselete, strucc módjára dugják fejüket a homokba,mintha ez a társadalmi igény nem is létezne.
Pedig létezik! és magától nem is fog megoldódni.
Amennyiben időben -ha még nem vagyunk elkésve- nem történik meg a mindenki számára elfogadható szabályi hátterezése, a természet használatának technikai eszközökkel,akkor súlyos történetek előtt állunk.
Miért is? Az igény meg van,az eszközök az igénylőkkel egyre többen lesznek. Most még a többség!!! szeretné használni a természetben meglévő úthálózatot, a szabályok betartásával!
De kérdem meddig fogják tűrni az illetékesek elutasítását,a probléma szőnyeg alá söprését,a szigorú elutasítást. Egyszer betelik a pohár és akkor már tömegek ellen kell alkalmazni a lehetetlennél lehetetlenebb szabályzókat!!!!
Tovább megyek,legújabb információnk szerint az új erdészeti törvényben nevesitve van a mindennemű terepjáró autó,quad,motor stb. kitiltása.
Mi okozunk károkat? Akik szemetet szedünk,télen vadakat etetünk,eltűnt személyeket keresünk? Mi akik engedélyek után rohangálunk hónapokig,minden kitalált ,sehol le nem írt,vagy épp nyakatekert módon értelmezett szabálynak megfelelve próbáljuk használni azt amire több más társadalmi réteg -kik alapjában szintén terepjáróval közlekednek ugyanott,csak kisebb felkészültséggel és felelőséggel- alanyi jogának érezvén a köztulajdon e célú használatát.
Nem visszás helyzet e az ahol a magántulajdonos joga kisebb mint a bérlő a használó joga Természetesen elmarasztalás esetén már nem így működik. Így fordulhat elő hogy azt a tulajdonost büntetik meg tiltott fakitermelésért, akinek erdejét a fa tolvajok levágták és elvitték.
Szabályokat azokkal lehet betartatni,akik azoknak megfelelve szeretnének ténykedni.
Nem tudják betartatni azon nagyon kis réteggel, kik az erdőben mezőben,sőt a termesztett növényi kultúrában rendszeresen hatalmas károkat okozva dorbézolnak.
Nem tudnak ellenük mit tenni,pedig minden a rendelkezésükre áll,állhat,de a terepjárós társadalom kinyújtott segítő kezét ellökik maguktól,pedig bizonyos hogy közösen záros határidőn belül megoldható lenne ez a nagyon komoly,mindenkit felháborító probléma.
A legegyszerűbb amit tesznek, egyszerűen összemossák ezekkel a link elemekkel az egész terepjárós társadalmat. Mivel évek óta ezt teszik a sajtó és a média is már egyként kezel minden természetben járó motorizált embert,így mesterségesen kivívva a társadalom elutasítását jogszabályi hátteret teremthatnak a teljes tiltásnak.
Persze gondolom a kivételek közt nagyon sok egyéb szegmens fel lesz sorolva,kik évtizedek óta csak használják sőt kihasználják az erdőt.
Tisztelet a kivételnek,mint ahogy a hétvégén is két vendégünk,egy polgármester és egy erdész elfogadva a Bács trophys szervezők meghívását megtisztelt bennünk jelenlétével,melyet ez úton is köszönünk.
Nagyon sok dologban nagyon hamar tudnunk közös nevezőre kerülni,de sajnos mint ezt Ők is elmondták ez csak a saját területi illetékességük határáig terjed.
Évek óta együtt működnek a terepjárósokkal,csak pozitívan tudnak róluk és rendezvényeikről nyilatkozni. Mint ahogy a verseny szervezők is elmondták hogy helyileg nagyon jó kapcsolatokat lehet kialakítani,mely mindaddig működik míg valahol a rendszerbe nem kerül egy porszem,egy személy váltás kapcsán.
Többségében a természet rosszul értelmezett védelme,dilettáns önképző körök térhódításának elfogadása,jogi hátterük megteremtése,a természetvédelmi területek napról-napra történő növelése,a hivatali központosításnak köszönhetően viszont egyre nehezebb mindenre kiterjedő engedélyekkel rendelkező rendezvények szervezése.
A szövetség és egyesületei mégis mindent megtesznek ebben a lehetetlen helyzetben is hogy kizárólag megfelelő engedélyek birtokában,a sport törvényben meghatározott egészségügyi felügyelete, a rendezvény egészének,a résztvevők - versenyzők,nézők- és értékeinek biztosítása, a környezetünk maximális védelme mellett bonyolítsák le rendezvényeiket. Sajnálatos hogy ezen a rendezvényen sem jelentek meg azon személyek kik közösen kiharcolt értékeink mögé bújva,a szervezettséget álcának használják, kik a fenti kívánalmakkal szöges ellentétben álló rendezvényt szerveznek és bonyolítanak le -amit természetesen a nevező nem érzékel,hisz Ő egy általában nem nyilvánosan,inkább zárt rendszeren keresztül meghirdetett rendezvényre nevez- többségében sikeresen megúszva a szabályszegésének,károkozásának számonkérését.
Mégis hatalmasat ártanak nekünk,hisz az általuk keletkező vagy tovább generált problémák, akadályai a pozitív megítélésünk fejlődésének,gátjai a hivatalokkal folytatott kommunikációnak. Ezáltal gátolják a magyar terepjárózás fejlődését még ha ezt saját bőrükön nem is érzékelik,mi több nyereségesek,ellentétben a többi rendezvénnyel. Megéri nekik hisz nem kell a hivatalok útvesztőiben pecsétek után rohangászni,ellenőröket furikáztatni végig az útvonalon verseny előtt és után,nem kell súlyos pénzeket fordítani bérleti engedélyezési díjakra,a mentők,a rendezvény biztosítás költségeire,a képzett biztonsági és bírói személyzetre. S nem utolsó sorban név nélküliségük megfoghatatlan utólagosan. Ők nem a terepjárózásért és nem a jövőtökért dolgoznak,nekik nem számit hogy egy adott területen többé semmilyen rendezvényt nem tudsz megvalósítani az előírásoknak megfelelve,hisz már a renoménk el van …..va!
Tudjátok milyen nehéz a jót elterjeszteni!?
Annak nincs hír értéke hogy Ti milyen jó kapcsolatot ápoltok az erdészettel a környezetvédelemmel,a vadászokkal,hogy minden helyszínen előtte utána szemetet szedtek,felszámolva ezzel sok-sok illegális lerakót.
Hogy a rendezvényeidet a polgármester nyitja meg,zárja be,hogy különdíjat ajánl fel a legjobbaknak!
Nem hír hogy több falu programjában évek óta szerepel a terepjárós rendezvény,bemutató. Azt senki nem írja meg amikor a környék polgármesterei felhívnak és megköszönik hogy milyen jó hangulatú programot csináltál a faluban, a lakosság örül hogy a település nevét olvashatja a neten egész évben,hogy az országból hány helyről érkeznek ha csak pár napra is hozzájuk,ez által ismertségük lesz, fényt viszel a minden napjaiba,a vidéknek a talán már elfeledett falvakba.
Ti is éreztétek azt a semmihez nem hasonlítható borzongást amikor látod a szemükbe a csillogást a pálya szélén,amikor beülnek velünk beszélgetni a sátorba,amikor felismerik hogy tavaly más szine volt az autódnak.
Ezeket veszik el tőlünk, a helyszíneinktől az egyszerű emberektől azok ki csak a tiltást ismerik,kompromisszumra képtelenek,akik fű alatti rendezvényeket csinálnak,akik nem nézve semmit rombolnak bármit ami őrjöngésük útjába kerül.
A legszörnyűbb esetet is hétvégén hallottam. Egy ilyen megfoghatalan esemény résztvevői elkezdték az útjukba akadt birkákat járműveikkel „terelgetni” minek okán sok kicsi pár napos állat végkimerülésben elpusztult. A juhász megpróbálta leállítani őket,mire a „dühöngő állatok” -nem tudom másként jellemezni őket- jól helyben hagyták az embert,kinek az a munkája hogy vigyázza a nyájat.
Szerinted a tulaj,kinek ezer hektár feletti területei vannak egy-egy helyen,rendszeresen engedte hogy használják terepjárós versenyeken,sőt egyéb kapcsolataival segített az egyéb engedélyezésben is,mikor fog újra szóba állni velünk?Szerinted?
Mindezek ellenére egy nagyon jó hangulatú rendezvényt tudhatunk magunk mögött,ahol sok néző figyelhette meg a 4x4-esek fejlődését. Rácsodálkozhattak az egyre szélesedő kínálatra. Megismerkedhettek magával az off-road sporttal. Bemutatókon láthatták sokszor már-már a fizika határait feszegető produkciókat. Többen élve a lehetőséggel a jobb 1-ben ki is próbálták az élményt amit ez a fajta sport nyújt.
Reméljük lesz folytatása magának a rendezvénynek és a képviselt terepjárósok egységesen kinyilvánított közös munkájának is.
Pálfi zsolt
M.T.E.Sz.alelnök


< Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Következő >

 
História Letöltések Galéria Nyitólap Események Tagjaink Büszkeségeink Linkek Galéria Fórum Kapcsolat Támogatóink Letöltések